SZTORIK

Ibolya

Évek óta nagyon sok helyre jártam beteg gyermekem gyógyulását remélve, rengeteg pénzt költöttünk rá, de csak becsaptak.

A pénzünket sok apróságra is elszórtuk, sok mindent megvettünk, így nem csoda, hogy nehéz anyagi helyzetbe kerültünk. A hitem alább hagyott Isten iránt, a nehéz anyagi helyzet miatt, de azért mégis mondtam gondolatban Istennek, hogy pénzre van szükségem.

Majd amikor a Beszélgetések Istennel című könyvet olvastam, jött egy gondolatom, adjam el a kozmetikai gépemet, úgysem használom. Szóltam is valakinek ez ügyben.

Majd egyszer csak úgy éreztem, le kell ülnöm meghallgatni az I-es cd-det. Mélytudat szinten sok-sok aranyat láttam, ami kezdett feketévé változni. A fekete színben felismertem mindazt a sok mocskot, ami a pénzt beszennyezi. Harag, gyűlölet tapadt a pénz fogalmához.

Toporzékoltam, tépdestem a bankjegyeket, a fogaimmal, kezeimmel, tajtékozva, majd blokkjaimat kioldva megnyugodtam, elcsendesedtem. Abban a pillanatban megszólalt a telefonom. Az, az illető hívott, akinek már korábban ajánlottam a gépemet, most közölte, hogy megveszi.

Köszönöm Enikő, hogy a cd-én keresztül áthoztad nekem azt a csodás energiát, ami felold, kiold, stb.

Szeretettel: Ibolya

Szeretettel várlak a Teremtő Önismeret oktatásán!

Ha valakinek az ősvalójában az a kód él, hogy ebben az életében Önmaga ismerőjévé váljék, akkor elrendeltetett időben
megszólal lelkének finom hangja és jelzi, lépjen rá az útra, mely befele vezet és mélyre, hogy Önmagát valóban megismerje.

Cím: 1024 Budapest, Margit körút 61-63. IV. emelet 21. Kapucsengő: 17
E-mail cím: oktatas@teremtoonismeret.hu
Web: teremtoonismeret.hu