Baba és Mama

A sok-sok éves tudatos önismereti munka valóban meghozta „gyümölcsét”.

Szeretném megosztani veletek, hogy a Teremtő Önismeret módszert, – amivel már eggyé váltam, – és más tanult módszereket hogyan használtam állapotosságom kilenc hónapja alatt, illetve a szülés alkalmával.
Éppen egy három napos beavatáson voltam túl, ahol a női minőségem szakralitását nyitottuk meg, amikor kiderült, hogy kisbabát várok.
Párommal régebben már megbeszéltük, ha jön a baba, elfogadjuk, de nem görcsöltünk rajta.
Gyermekem várását áldott állapotként éltem meg, „terhesség” helyett, ami nagy szabadságot és boldogságot jelentett abban az időszakban. No meg persze, a kilenc hónapos gyorstalpaló lelki munkát.
Hiszen rögtön az első három hónapos időszakban kaptam egy mérettetést, ahol felnőttségemről kellett tanúbizonyságot tennem. Valóban komolyan gondolom-e a „szent családot”!
Ha nincs birtokomban annak tudása, hogyan lehet rezgésszint emeléssel szinte azonnal felnőni az adott feladathoz, akkor most nem lenne egyben a „szent családom”.
Majd e nehéz feladat megoldása után továbbra is dolgoztam magamon, folyamatosan emeltem a rezgésszintemet és minden régi viselkedésmintámmal szembesültem, majd alkímiáztam a szeretet energiájával.
Tudtam, szabad a döntésem, vagy megvárom a testi tüneteket és azokkal szembesülve lépek, vagy „elémegyek” a dolgoknak és rábízom magam Felsőbb Énemre, mutassa, adja, milyen régi megtapadások vannak, amik kioldásával megúszom a testi tüneteket. Felelősséget éreztem kisbabám iránt, hiszen, ha én kioldom a szüleimtől örökölt hajlamokat, akkor nem kell, hogy betegségekkel kapjam a jelzést a szembesülésre, mert ezzel a gyermekem egészségét is kockára teszem.
Édesapám és Édesanyám kapcsolatára és viselkedésük okaira láthattam rá mélytudat szinten, és arra is, hogy milyen energiával történt a fogantatásom. Az egyetemes szeretet energiájával átírtam a régi letapadásokat, blokkokat és léptem tovább fejlődésemben.
Szinte minden nap jöttek az újabb és újabb felismerések, amikkel tovább tudtam lépni, így a kilenc hónap alatt semmilyen testi tünet nem gyötört meg, élvezni tudtam a kisbabám fejlődését a pocakomban. Élveztem az életet, mozgásom szabadságát, mert még az utolsó hetekben is jártam táncolni, tornázni, masszázsra.
A szülés a mai napig az életem egyik legszebb élménye. Ha valami felzaklat nap közben és leesik nagyon a rezgésszintem, akkor a babám születésére szoktam gondolni, ami teljesen megnyugtat, azonnal jó közérzetet ad.
Amikor elkezdődtek a szülési fájásaim, először nem tudtam velük mit kezdeni, kicsit pánikoltam, hogyan fogom végig csinálni. Elérkeztem ahhoz a ponthoz, ahol el kellett határoznom, vagy hagyom magam elsodorni a fájdalommal, vagy összeszedem magam, benne leszek a pillanatban és teljes testemben, lelkemben átélem, részt veszek ebben a csodálatos eseményben. Felemeltem a rezgésszintemet és az utóbbi „megoldás” mellett döntöttem. Ahogyan emelkedett a rezgésszintem, úgy kaptam a képeket. Láttam egy gyönyörű gyémánt virágos kertet, aminek a közepén egy lyuk volt. A gyémánt virágoskert volt a méhem és a lyuk pedig a méhszájam. Ahogy jött a fájdalom, máris engedtem be fájdalmamat a félelmet megváltó energiába, a magentába. Ekkor jött a felismerés, hogy kapcsoljam össze a csakrákat. Ezzel is sikerült a fájdalmat csökkenteni. Kaptam az instrukciókat Felsőbb Énemtől, hogyan vegyem a levegőt, hogyan adjam ki a hangokat. Igyekeztem mindig a pillanatban lenni, ha jött a fájdalom, átengedtem magamon és lefolyattam a magentába, a Föld középpontjába. Amikor pedig nem volt fájdalmam, elengedtem minden gondolatot, nem pánikolva azon, hogy mi fog még következni, maradtam a jelenben, a pillanatot megélve.
Így érkeztem meg a születés csodálatos pillanatához, ami nagyon megható volt. Az egész folyamat alatt nem kaptam semmilyen fájdalomcsillapítót, nem vágtak, semmilyen külső beavatkozás nem történt. Velem volt végig a Párom, mindenki hagyta, hogy a maga természetességében megtörténjenek a dolgok.

Így érkezett meg a gyönyörű Babám, aki nem sírt születése után, csak gőgicsélt és rögtön meg tudtam szoptatni.
Ez volt életem legszebb élménye!

Szeretném megköszönni minden segítőmnek a segítségüket, Akik ezen az úton végig kísértek, köszönöm!