G. Gy.

Ahogy eljöttem, már akkor éreztem. Éreztem, hogy változás indult bennem. Bizsergető energiabombát, hatalmas érzés halmazt, fénnyel teli, szikrázó reménysugarat és az élet minden pillanata iránti szerelemérzést kaptam útravalóul aznap. Leültem ebédelni, hatalmas nyugalmat éreztem, harmóniát minden sejtemben, a végtelen boldogságot minden rezdülésben. Aztán elkezdtem róla beszélni… beszélgettünk, az életről, a felnőtté válásról, a gyereknevelésről, a kapcsolatokról, a családról, a világról, a spiritualitásról.

Később megnéztünk egy filmet, azután még egyet. Az egyik is „sokkolt” meg a másik is. Mélyen megérintett – megrázó gondolatokat közvetítettek, az első a családi kötelékekről, az adott szó súlyáról, a második az emberi lélekről. („Betépve” és az „Ádám almái”) Némán csörgedező könnycseppek, megint beszélgetés, mert akkorra már pattanásig feszítettek a szavak. A múltról, az árnyékénekről, a változásról és a jövőbe vetett hitről. Aztán megint csönd. Csönd, az az igazán mély csönd, mely igazán mélyen szánt. S akkor kezdtek összeállni bennem a kirakós darabok. Csak úgy özönlöttek az érzések, gondolatok. Zuhatagként zúdultak rám apró-cseprő felismerések, élethelyzetek, jövőképek, ok-okozati összefüggések. Kulcsszavak harsogtak a fülemben. Holt fáradt voltam addigra már, de mégis regényként pörögtek a képek kockái és szavak ezrei a fejemben. Mégis elaludtam.

Pár óra alvás után, egyszer csak kipattant a szemem és nem bírtam tovább aludni, vettem egy forró fürdőt és Felsőbb Énem „kérésére” – mely nem hagyott nyugodni – tollat papírost ragadtam.

Megremegett a Föld és megnyílt az Ég. Gyönyörű, tiszta energia kezdett el áramlani egész testemben, minden sejtem átérezte azt a csodát, mit a Jó Istentől lehetőségként kaptunk.

Világot megrengető, világot gyökereiben megváltoztató lehetőséget érzek a levegőben, a kezedben, a kezünkben. Teljes lényemben átéreztem, hogy minden összekapcsolódik a Ti hitvallástok is az enyémmel, miszerint emberek ezreit kell elérnünk. Hiszen e nagy dolgot, mely elkezdett készülni, csak úgy lehet eredményesen végig vinni, ha oly terápiát alkalmazunk, melyben minden ember sejtről-sejtre újra teremti magát. Kívül-belül. Ahhoz, hogy valaki eggyé, egységessé forrjon, komplex kezelést kell kapnia, komplex átalakuláson kell, hogy átmenjen. A magasabb rezgésszint eléréséhez testünket, lelkünket és szellemünket egyaránt tisztába kell tennünk. Önismerettel, tisztító kúrákkal, egészséges táplálkozással, testi-lelki méregtelenítéssel. Érték növelő, érték teremtő tárgyakkal, foglalatossággal vegyük körül magunkat – művészet, zene, tánc, kultúra, természet. Lássuk meg mindenben a szépet, tanuljuk meg a kifinomultságot, az érzés és az érzékiség minden pillanatunkban legyen velünk. Újraírjuk a szép fogalmát, a boldogság, a harmónia, a szeretet fogalmát. A párkapcsolat, a család, a házasság és az erkölcs fogalmát.

Úgy érzem,hogy meg kell tanítani az embereknek, hogy sokkal-sokkal mélyebb tudatossággal, alázatossággal éljék a mindennapjaikat, éljék, építsék az életüket. Célok kellenek, elérhetőbb, kézzel foghatóbb, realizálhatóbb célok. Az emberekből kiveszett a realisztikus, hittel teli célkitűzés, élnek a világban „csak úgy”, lógnak a levegőben, sodrodnak a nagy forgatagban. Meg kell tanulnunk célokat kitűzni magunk elé, s arra tudatos stratégiát felépítve és azt követve élnünk, végre felnőtté válnunk. De a felnőtté válásnál is még csodásabb dolgot érzek, annál is többre vágyom. Az fogalmazódott meg bennem, hogy ezermilliárdszor jobb minőségű életre, életekre és ezáltal egy jobb minőségű világra vágyom. Nagyhatalmas erő van a kezetekben, kezünkben, mert ha megtanítjátok, megtanítjuk az embereknek a felnőtté válást, akkor minőségi változást hoz ez a világban is.

Teljes örömömben tudtam ezt átérezni, hogy e tett (sorozat), melynek szikrája Bennetek kipattant, oly mértékben teremt értéket, hogy az egész világon minőségi változást hozhat.

Hiszek benne és vallom, hogy a világon fellelhető és most jelen lévő „rosszaság” is e célt szolgálja. Úgy érzem jelenleg minden szinten folyik a jó és a rossz harca, de mindez a letisztulás esélyét hordozza magában.

Ha nézem a mai családok helyzetét, a pillanatnyi tragikumokon túl, bizakodásra ad okot. A temérdek válás, megcsalás, mind a felelőtlen döntések sorozata okán alakulnak. De én azt remélem, hogy a sok-sok válásból, csalódásainkból, fájdalmainkból tanulunk s újra építkezünk. Kulcsokat fejtünk meg, kincsekre lelünk – melyet leendő gyermekeinknek már készen adunk át, hogy ők már ugyanebbe a hibába ne essenek. Igaz kapcsolatokat, meghitt, szent családi köröket alkossanak.

Lehetőséget kapunk arra, hogy oly magvetők lehessünk, kik tiszta talajba, tiszta magot vetnek el. Hogy is szülhetnénk addig kristálytiszta gyermekeket, míg mi szülők telis-tele vagyunk játszmákkal és árnyékénekkel??? Itt az esély a ráébredésre s az újjászületésre. Hogy letisztult, tudatos férfiként és nőként kristálytiszta magokat vethessünk, nevelhessünk. S így megtisztulhat a világ.